Fordul a világ, kiborúl alólam.
Megkapaszkodom peremén egy dombnak.
Kis ház, börtönöm vagy-e? csillagnéző tornyom-e?
Barlang kell a medvének, ha megunja táncát
a vásár padján s kiszökik magányos bérc közé;
mint én vonulok most tüskés bérci-magamba.
Más vagyok mint más. Magasan, tüskésen,
így kell már élnem, s ha te nem volnál itt,
tán nem is látnék melegebb szemet zord csillagokénál.
Más vagyok mint más. Minek is tagadnám?
Lásd, a föld kibillen alólam, és mint visszatérő láz,
kamasz éveim vad gőgje megújul s mindentől eltép.
Köszönöm hogy itt vagy.
Szólj egy szót, s én úgy teszek egy szavadra, mint szökött mackó
ha vidám kedvében bércei közt uj táncra áll kétláb a vadonban;
mancsán zeng a cintányér ami rajta még;
az éji vándor hallja, megáll,
és az erdő titkain ámul.